2012. 5. 20 vasárnap, Bernát, Felícia napja van. Hajnal Gábor lett Ibolya menedzsere, mostantól újra a zenéé a főszerep! *** Várható programok: 2012.05.26. - Somogybabod, Off-Road Fesztivál, koncert *** 2012.06.03. 20:00 - Szatmárnémeti, Erdély, koncert

 
   
Keresés az oldalon:

ELMARADNAK!  
OIRO Szerkesztőség  


A MÁJUS 10-i és 18-i KONCERT BETEGSÉG MIATT

ELMARAD!!!

 

Oláh Ibolya szextett + Hajnal Gábor menedzser = zene, koncertek, infók  
OIRO Szerkesztőség  

2012.04.26.

'NÉZZ VISSZA RÁM'

Az utóbbi hónapokban keveset hallottunk Ibolyáról zenei téren, koncertjei, fellépései is lecsökkentek, inkább csak a bulvárban olvashattunk róla, mely általában kevéssé van összhangban a valósággal. Most úgy tűnik fordulópont következett be, s ismét a zenéé lehet a főszerep! Ibolya ugyanis kapcsolatba került Hajnal Gáborral, kinek neve a zenei életben közismert, számos neves előadóval dolgozott együtt (pályafutásának főbb állomásai a fényképére kattintva olvashatóak), s ki most elvállalta Ibolya menedzselését.

Az elhatározás része, hogy Ibolya minél több élő koncertet adhasson zenekarával együtt, mely mostantól az Oláh Ibolya Szextett nevet viseli. Tagjai, a rajongók számára már jól ismert hatos: Oláh Ibolya (ének), Locsmándi Bence (gitár, zenekarvezető), Majnik László (gitár, herfli), Gátos Iván (billentyűk), Gátos Bálint (basszusgitár) és Mike Zsolt (dob)

        

Hajnal Gábor szerkesztőségünkkel is felvette a kapcsolatot, így mostantól ismét friss információkkal szolgálhatunk olvasóinknak leendő koncertekről, eseményekről. Május 10-én 20 órai kezdettel egy 60-70 perces "Nézz vissza rám" címet viselő műsorral lép színpadra az Oláh Ibolya Szextett a PeCsa Café-ban, ahová a sajtó képviselőit is meghívták. s a belépés mindenki számára ingyenes. Május 18-án szintén 20 órai kezdettel bő 1,5 órás "Nézz vissza rám" nagykoncertet láthat a közönség a PeCsa Music Gardenben, ide a belépő 500 Ft. Május 26-án Somogybabodra az Off-Road Fesztiválra érkezik a csapat, erről részleteket később közlünk. A koncerteken Ibolya lemezeinek dalai mellett természetesen felcsendülnek Keresztes Ildikó feldolgozások, valamint néhány eddig még nem hallott meglepetést is hallhatunk majd.

A várható koncerteket, eseményeket részletesen mindig a Programok menüpontban találjátok. Hajnal Gábor elérhetőségeit pedig felvettük a  Kapcsolat menüpontba, így honlapunkon keresztül is lehet felkéréseket küldeni Ibolya számára. Oldalunk pár napon belül elérhető lesz az olahibolya.hu címen is, s hamarosan a facebookon is megtalálhatóak leszünk.

A zenekar már próbál, készülnek ezerrel, s szeretettel várnak mindenkit az említett programokra! Ibolya egy kis üzenetet is küldött nekünk: 

"Sziasztok!

Hosszú szünet után úgy érzem, hogy ismét rám mosolyog a nap, új menedzserem van Hajnal Gábor személyében, aki több ismert előadóval dolgozott együtt és akiben nagyon bízom. Sokat beszélgettünk, megértjük egymást, rengeteg tervünk, elképzelésünk van, amelyekről folyamatosan értesítelek benneteket.

Nagyon köszönöm, hogy a nehezebb időszakokban is kitartotok mellettem, nagyon szeretlek benneteket és kérem ti is szeressetek engem. Szükségem van rátok.

Ibolya"




Ezek történtek Ibolyával 2011-ben... (Ibolya-magazin 2011)  
OIRO Szerkesztőség  

2012.02.26.

Az OIRO egyik leglelkesebb tagja, Ambrus Bogi (abogi) minden évben saját készítésű naptárral lep meg minket
 

Most szakítva a hagyománnyal, egy újabb ötlettel, egy nagyszerű újdonsággal készült nekünk. Ide kattintva letölthető egy általa szerkesztett Ibolya-magazin, melyben minden fontosabb információ megtalálható Ibolyával kapcsolatban 2011-ből, több forrásból összeállítva.

Köszönjük szépen, s mindenkinek kellemes olvasást kívánunk!


Children of Distance feat. Oláh Ibolya - Még utoljára (werkfilm és klip)  
OIRO Szerkesztőség  

2011.12.01.

Werkfilm:


 
Hivatalos klip:





Cigányutak, Romega-sztár (dokumentumfilm, ATV, 2011.09.25.)  
OIRO Szerkesztőség  

2011.10.01.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy dokumentumfilmet forgatnak Ibolyáról, mely nemrégiben el is készült. ’Cigányutak' címmel egy 5 részes portréfilm-sorozatot láthattunk az ATV-n szeptemberben, Vas István Zoltán rendezésében. A sorozat utolsó részének - mely a ’Romega-sztár’ alcímet viseli - főszereplője Oláh Ibolya. Az alábbi videón megnézhető a film - melyben őszintén mesél az énekesnő és vele kapcsolatban álló emberek, művészek - így hiteles képet mutat Ibolyáról:




Ibolya-válogatáslemez készül, egy ÚJ dallal - Igaz, ami igaz  
OIRO Szerkesztőség  

2011.09.29.

Ma reggel a Class FM 'Morning Show' című reggeli műsorában debütált Ibolya új dala, mely az 'Igaz, ami igaz' címet viseli. A zenét Szűcs Norbi írta, az igazán találó dalszöveget pedig Szabó Ágnes jegyzi. A dal Ibolya novemberben megjelenő válogatáslemezén szerepel majd. Addig is meghallgatható itt. 


 

Musical Plusz - Álmodtam egy álmot (acapella)  
OIRO Szerkesztőség  

2011.09.27.

Szeptember 25-én Budapesten a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezték a Musical Plusz szeptemberi előadását, melyen Ibolya is fellépett, (Janza Kata, Egyházi Géza, Kamarás Máté, Fejes Szandra, Mihálha György, Veréb Tamás, a Comformity, és Kassai Zsolt mellett).

Obj beszámolója alapján: Teltházas előadás volt, nagyon lelkes, zeneszerető közönséggel. Jó hangulatot varázsolt az ismerős és kevésbé ismert dalokkal fellépő tíz ismert előadó. A popzenétől a musical- és operett dalokig, változatos volt a repertoár. 4 részből állt a műsor, így mindenki több dalt is énekelt. Ibolya az első részben a Baby-t, a másodikban az Aidából az Oly könnyűt, a harmadikban acapella a Nyomorultakból az Álmodtam én egy álmot, végezetül az Anyának c. dalát. Új frizurával, szemüvegben, kissé megváltozott külsővel jelent meg. Kedves, mosolygós, aranyos volt, az előadása pedig fantasztikus, teljes bedobással, hatalmasakat énekelt, vastapsokat kapott. Sőt, az Álmodtam egy álmot c. dal után kétszer is visszahívta a közönség.

Az előadásról néhány kép megtekinthető a Musical Plusz honlapján: http://musicalplusz.hu/galeria.html

Az acapella ének pedig meghallgatható az alábbi felvételen:





A honlapokról...  
OIRO Szerkesztőség  

2011.08.10.

- Az Oláh Ibolya Múzeum - fél év kényszerpihenő után - újra megnyitotta kapuit. 


http://olahibolyamuzeum.oiro.hu 

Ideiglenesen egy amerikai szerveren helyeztük el (msmester jóvoltából). Sajnos azonban onnan is el kellett költöztetni, így visszakerült MoDe szerverére, ahol egyelőre csonka formában működhet (zenék, videók nélkül), majd szerverbővíés után a tesljes tartalom felkerülhet, de erre még hónapokat kell várni.
 Ha esetleg tud valaki most jobb megoldást, várjuk levelét az info@oiro.hu címre!

- Az OIRO főoldalán kicsit változtattunk, az elmúlt 7 év legkiemelkedőbb hírei, történései kerültek előtérbe (kicsit átírva, átszerkesztve, kiegészítve, hogy minden fontos dolog benne legyen - Best of), így kellemesebb látvány fogadja látogatóinkat addig is, míg Ibolyáról újra többet hallunk. Természetesen továbbra is minden bejegyzés elérhető oldalunkon az Archívum menüpontban.

- Ibolya hivatalos honlapja megszűnt. Tartalmát archiváltuk, s megtalálható a http://olahibolya.oiro.hu oldalon, mely hamarosan az Archívumban és a Múzeumban is megtalálható lesz linkként.


Még mindig él dal a szívemben  
OIRO Szerkesztőség  

2011.07.29.

A Nők Lapja 29. heti számában Szegő András készített interjút Ibolyával, aki kíváncsi volt mi történt Ibolyával mióta utoljára beszélgettek, hogy érzi magát, mivel foglalkozik, s mit jelent ez a csend körülötte mostanában...
  

      


Dokumentumfilm készül Ibolyáról  
OIRO Szerkesztőség  

2011.07.24.


A napokban megkereste szerkesztőségünket egy rendezőasszisztens és a beleegyezésünket kérte, hogy képeket használhassanak fel a Múzeumból egy készülő dokumentumfilmhez, melyet Oláh Ibolyáról forgatnak. Természetesen megadtuk az engedélyt, cserében fel lesz tüntetve a honlapunk neve és címe a film végén. 

Elvileg szeptemberre tervezik, hogy a TV-ben is láthatjuk (két csatorna közt dől el). Már forgattak Tiszadobon, Aida-próbán, Nyíregyházán, stúdióban, stb., és Ibolya életének minden meghatározó emberével beszéltek. 

Sajnos az egyik legfontosabb forrás nem adott engedélyt a tulajdonában lévő anyagok felhasználásához, ezért most kicsit megakadt a dolog, nem látják a végét. Eddig már szép anyag összegyűlt, ugyanakkor a hiányzók épp azok a felvételek, melyeken Ibolya AZ Oláh Ibolya lett. 

Reméljük, hogy végül mégis megkapják azokhoz az anyagokhoz is az engedélyt, de legalábbis jól alakulnak a dolgok és láthatjuk a dokumentumfilmet... 


Új AIDA ízelítő videó  
OIRO Szerkesztőség  

2010.07.27.

2010 júliusa óta ismét láthatjuk az Aidát, új változatban. A darabból egy ízelítő videó összeállítást tettek közzé az ujaida.net oldalon, a youtube-on megosztva, mely már az Oláh Ibolya Múzeumból is elérhető. Íme:




Ibolya és csapata lesz Seal előenekara Pécsett  
OIRO Szerkesztőség  

2010.07.05.

2010. július 13-án Pécsett ad koncertet a különleges hangjáról és klasszikus dalszerzési stílusáról ismert Seal -eredeti nevén Sealhenry Samuel-, a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.


Ibolyát és zenekarát
érte a megtiszteltetés, hogy a világsztár előzenekaraként félórás koncertet adhat, mely július 13-án 20 órakor lesz a pécsi Expo Center szabadtéri színpadán.

Jegyárak: 7500 Ft (álló) és 12 000 Ft (ülő).
Jegyek kaphatók a Ticket Express jegyirodákban és az Eventim hálózatában.



 
Tovább...

Ibolya Szenes-dalokat énekelt  
OIRO Szerkesztőség  

2010.06.18.

A Magyar Televízió 'Hátrányból a munkába' című műsorsorozatának első adásában Szenes Andrea beszélgetett Ibolyával és Anyácskával a Szenes Színházban. Az interjút Szenes Iván dalaival tették színesebbé, így Ibolyától öt dalrészletet hallhattunk (Maga rég nem lesz a világon, Ott fogsz majd sírni, Ki nem volt, Hosszú az a nap, Túlságosan szerettelek).


A műsort 2010 februárjában vették fel, amikor Ibolya -Dér Henivel együtt- átvehette a Szenes család által alapított Kornay Mariann Művészeti Díjat is.


Ibolya az Old Man's-ben  
OIRO Szerkesztőség (videó: szilvert)  

2010.06.05.

Ibolya évek óta havi rendszerességgel koncertet ad zenekarával Budapesten az Old Man's Pubban. A koncerteken olykor készítünk felvételeket, így nemrég pár újdonság (dalok a harmadik lemezről és Ibolyától újdonságnak számító feldolgozások) felkerülhetett az Oláh Ibolya Múzeumba, egyelőre mp3-ban, melyek az alábbi kis képre kattintva érhetők el.


A dalok többségében az egyik gitáros, Majnik Laci vokálozik, aki - bár méltatlanul kevesen tudják -  a harmadik lemez több dalának születésében közreműködött, így pl. az Anyának c. dal írásában is részt vett, sőt a második lemez szintén nagy sikerű Nézz vissza c. dala is a nevéhez köthető.



Hamarosan videófelvételeket is közzéteszünk, addig is egy ízelítő:





Új AIDA - a Fehérvár.net írása a budapesti sajtótájékoztatóról  
OIRO Szerkesztőség  

2010.05.24.

Oláh Ibolya címszereplésével újra megkezdi hódító útját az Aida musical. A Szurdi Miklós által újrarendezett változat margitszigeti bemutatója után a produkció visszatér legnagyobb sikerei helyszínére, Fehérvárra.



A szenvedéllyel átszőtt, örök szerelmi történet musicalváltozatának hazai ősbemutatója 2007 júliusában volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Akkor a Vörösmarty Színház és a West End Színház közös vállalkozásában vitték színre a núbiai hercegnő történetét, amely ősztől beköltözött a fehérvári teátrumba, és az évad legnagyobb sikerévé vált: hetven előadás ment le belőle. Az ország minden részéről jöttek nézők - már akiknek jutott jegy, hiszen a nézők minden hónap tizedikén, a műsor meghirdetésének napján szinte tábort vertek a színház előtt, és ölték egymást az Aida-jegyekért.

Tovább...

zene.hu honlapverseny - GYŐZTES az OIRO & Oláh Ibolya Múzeum!  
OIRO Szerkesztőség  

2010.05.18.

A zene.hu honlapversenyén, melyen honlapunk is elindult (pályázatunk itt olvasható) - közel 40 másik jelentkező mellett - két kategóriában hirdettek győztest.
Az egyik a Legnépszerűbb rajongói oldal, melyre a zene.hu olvasói szavazhattak, itt a 6. helyen végzett oldalunk.

A másik kategória a Legjobb rajongói oldal, melynek kiválasztásában szakmai zsűri hozta meg a döntést különböző fontos szempontokat figyelembe véve és mérlegelve.
Végül a mi honlapunkat, az OIRO & Oláh Ibolya Múzeumot találta legméltóbbnak erre a címre. Köszönjük!

„A zene.hu szakértő zsűrije tehát az OIRO-t találta a legszínvonalasabb rajongói oldalnak. Tanácsoljuk minden résztvevőnek, hogy irigység nélkül látogassanak el az Oláh Ibolya Rajongói Oldalra és nézzenek szét: szerintünk valahogy így érdemes oldalba fogni.” (zene.hu)

Tovább...

El merem mondani - sajtó, média, képek, videók, interjúk, riportok  
OIRO Szerkesztőség  

2010.04.10.

Ibolya 3. önálló albumának, az
El merem mondani c. lemezének satótájékoztatójára 2010. március 10-én, Budapesten a Mocco Kávézóban került sor.
(Az alábbi szövegben kiemelt szavak LINKEK, melyekre érdemes rákattintani!)



A rendezvényen az OIRO & Oláh Ibolya Múzeum szerkesztői is jelen voltak, s mivel mi a lehető leghitelesebben szerettünk volna tudósítani az eseményről, nem cikk formájában tesszük ezt meg, hanem meséljenek az ott készített videófelvételeink és ott készített fotóink, tehát meséljen kedves látogatóinknak az Oláh Ibolya Múzeum segítségével maga Ibolya, Geszti Margit, Szűcs Norbert, Orbán Tamás, Földes Zoltán, Locsmándi Bence, és a rendezvény moderátora Sándor András.

Tovább...

Ibolya köszönetet mond...  
OIRO Szerkesztőség  


2010.03.01.


Az El merem mondani c. lemez borítóján Ibolya köszönetet mond:


"Új lemezem megjelenése alkalmából szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik hittek bennem, abban a zenében, amit képviselni szeretnék.

Mindenekelőtt köszönet Szűcs Norbertnek, aki tiszteletben tartotta elgondolásaimet és végig kitartott mellettem!

Köszönet a dalszövegekért Orbán Tamásnak és Valla Attilának, akik hűen fogalmazták meg a gondolataimat.

Külön köszönet az általam nagyra becsült Szenes Ivánnak és Gábor S. Pálnak, hogy lehetővé tették számomra, hogy daluk felkerülhessen a lemezemre!

Köszönet mindazoknak, akik a pályám indulásánál segítségemre voltak!

Végül köszönet a barátoknak, rajongóknak, akik hosszú hallgatás ellenére mellettem álltak és végig bíztattak!

Oláh Ibolya"


A lelki kitárulkozást a borítófotóval is szimbolizáljuk  
OIRO Szerkesztőség  

2010.02.14.


Először nagyon féltem a fotózástól, aki ismer, pontosan tudja, hogy távol áll tőlem ez a szexi, nőcis stílus. Mivel azonban ezen a lemezen az eddigi életemet dolgoztuk fel, tehát őszintén énekelek az érzéseimről, úgy döntöttem, elfogadom a stáb koncepcióját: a lelki kitárulkozást a borítófotóval is szimbolizáljuk.”
 

Március elején a boltokba kerül 'El merem mondani’ címmel Ibolya 3. lemeze, mely - mint azt címe is mutatja - eddigi legőszintébb, legkitárulkozóbb albuma, hiszen eddigi életéről, érzéseiről, és az elmúlt évek történéseiről szólnak dalai, melyeket Valla Attilával, Orbán Tamással és Szűcs Norberttel közösen készítettek. Az új dalok lírai hangvételűek, ugyanakkor változatosak és színházi hangulatúak, így valószínűleg később színházban hallhatjuk majd őket. A napokban elkészült a borító is, melyen a lemezhez illeszkedve, fekete-fehér művészi aktfotók szimbolizálják a dalokban tapasztalható lelki kitárulkozást. Erről bővebben Ibolya mesélt a TV2 Aktív Extra c. műsorában, mely megtekinthető ide kattintva.


Ibolyás naptárak  
OIRO Szerkesztőség  











Honlapunk egyik lelkes tagja - Ambrus Bogi (abogi) - minden évben új Ibolyás naptárral örvendeztet meg minket. Munkái megtekinthetők az Oláh Ibolya Múzeumban a kis képekre kattintva. Köszönjük! 


Kornay Mariann Művészeti Díj - 2010.02.06.  
OIRO Szerkesztőség  

2010.02.09.

Szenes Iván és lánya Szenes Andrea - a neves dalszövegíró felesége, Kornay Mariann (1930-2004) színész-konferanszié végakaratának megfelelően - négy évvel ezelőtt alapítványt hoztak létre a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek, elsősorban nőknek. 

Az egyik díjazott Dér Heni - a Sugarloaf együttes énekese - 1986-ban született Csantavéren, a szerbiai Vajdaságban és már kisgyermekkorában elhatározta, hogy énekes lesz.

Szenes Iván Oláh Ibolyáról azt mondta: "tehetséges színpadi lény" a 32 éves tiszadobi előadó. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Aida című musicaljéban ő játszotta Aidát, az etióp királylányt. Megasztár versenyen tűnt fel ő is, majd rendkívül népszerű lett Magyarország c. dalával.

A művészeti díjat először Ullmann Mónika színésznő vehette át 2007-ben, majd a következő évben Szántó Szandra és Kokas Piroska kapta meg, mindketten a Mikroszkóp Színpad tagjai, 2009-ben Balázsovits Edit színésznő volt a kitüntetett.

(Forrás: hirado.hu, blikk.hu)


Oláh Ibolya, Palya Bea, Ágens - Kortárs Dráma Fesztivál a Merlinben  
OIRO Szerkesztőség  

2009.11.28.


 



Érzelmek a színpadon  
OIRO Szerkesztőség (fotók: Nagy Edina)  

2009.04.02.


„Akkor tudok igazán nagy élményt nyújtani a közönségnek, ha befelé, magamnak énekelek.. Az emberek ezt megérzik, és szeretik...Csak legbelülről tudok énekelni, legbensőbb érzéseimről, örömeimről, vágyaimról, szomorúságaimról, fájdalmaimról..”




Az Oláh Ibolya Múzeum – Nagy Edina csodálatos fotóinak köszönhetően – a mai napon egy új ”teremmel” bővülhetett, melynek neve ’Érzelmek a színpadon’. A fenti képsor ebből ad ízelítőt, ide kattintva pedig látható a folytatás is.

Ebbe a részbe kizárólag olyan profi fotók kerültek (és kerülnek a jövőben), melyek elsődleges célja nem egy-egy koncert vagy fellépés képekben történő elmesélése, hanem kifejezetten a művész lelkének megjelenítése, mely Ibolya esetében éneklés közben válik legtisztábban érezhetővé hangján át, s láthatóvá kifejező tekintetén és arcán keresztül.

Tovább...

Érzelmeket sugároz, ezzel érzelmeket vált ki  
OIRO Szerkesztőség  

2009.02.10.

Oldalunk egyik kedves látogatója, Cicka, saját honlapjának blog részében nemrég tett egy bejegyzést Ibolyával kapcsolatban, melyben többek között a rajongói érzésekre kereste a választ. Cicka írása teljes hsszúságában elérhető a Tovább gombra kattintva vagy honlapján ide kattintva, melyből alább olvasható egy részlet. (A kis képre kattintva pedig megtekinthetők a január 28-i Old Man’s koncerten készült fotók.)


„Annyira fásultak már az emberek a mai világban, annyira elüzletiesedett a kultúra is, hogy az a maroknyi ember, aki még igényli az érzelmeket, úgy kapaszkodik egy igazi emberi hangba, mint a fuldokló a mentőövbe… Azt hiszem tehát, hogy akinek nem a külső megjelenés a döntő, hanem a belső értékek, az jobban kedveli Oláh Ibolyát. Kicsit rekedtes, rockos hangjával, egyéni előadó stílusában új színt vitt a zenei palettára. És főleg érzelmeket: hol elhaló, szinte suttogó a hangja, majd ugyanazon a slágeren belül egyszer csak elkezd tisztán, szárnyalva énekelni, majd megint elfúlóvá válik, mint akit a sírás fojtogat. Ezért más, mint a legtöbb ismert művész. Érzelmeket sugároz, ezzel érzelmeket vált ki. És napjainkban ilyen érzelmekből van egyre kevesebb…”

Tovább...

Karácsonyi meglepetés - Ibolya Edith Piafot énekelt! - 2008.12.19.  
OIRO Szerkesztőség  

2008.12.23.

Minden bizonnyal az Oláh Ibolyát kedvelők egyik régi álma vált valóra múlt hét pénteken a Kongresszusi Központban a T-mobil zártkörű rendezvényén:

2008. december 19-én - éppen Edith Piaf
születésének 93. évfordulóján - Ibolya a francia énekesnőhöz méltó eleganciával adta elő  - eredeti nyelven - a Piaf dalaiból készült egyveleget, kezdve a leghíresebb és talán legnagyobb hatású dalával, melynek címe Non Je Ne Regrette Rien, azaz Nem bánok semmit sem.

Az est házigazdája Geszti Péter volt, aki kedvenc énekesnőjeként konferálta fel Ibolyát. A fellépőket Fekete Kovács Kornél nagyzenekara, a Modern Art Orchestra kísérte élőben.


Az eseményről természetesen pár fotó megtekinthető a kis képre kattintva.
Ibolya szerepléséről Béla készített felvételt, köszönjük!

Az OIRO és a Múzeum minden kedves látogatójának Békés Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!




Viszlát Afrika! - Várunk haza, Ibolya!  
OIRO Szerkesztőség  

2008.11.25.

A mai párbajban, Ibolyának és Kozsónak egy bátorságpróbán kellett részt vennie, ugyanis egy-egy élő gepárdot kellett megsimogatniuk, akik épp ebédeltek. Bár Ibolya is bátran teljesítette a feladatot, mivel azonban fél perccel később végezte el, így ma neki kellett távoznia Afrikából.

A hagyományok szerint a kieső valakinek a társaságból 
odaajándékozhatja amulettjeit, melyek a műsor ideje alatt amolyan bónusz szerepet töltenek be, s tulajdonosaik kiváltságokat kaphatnak értük. Ibolyának az elmúlt hetekben rengeteg gyűlt össze, hiszen a legutóbbi három kieső valamiért mind-mind őt tisztelte meg azzal, hogy továbbadta neki afrikai kincseit.
Ibolya búcsúja szép volt és emberi. Bár erősen kilógott a társaságból, ő volt az egyetlen, aki mindenkire gondolt, és szétosztotta az amuletteket társai között.

Tehát Ibolya ma búcsút intett Afrikának. Az elmúlt négy hétben voltak embert próbáló nehéz pillanatok - kimerültség, éhség, lelki problémák, viták, veszélyes helyzetek - amiket túl kellett élni, de volt sok-sok szép, érdekes és vidám pillanata is.

Tovább...

Ibolya a busmanok szemével - Lelke elbolyongott a távolba fújó széllel...  
OIRO Szerkesztőség  

2008.11.22.



Ő szerintem fél tőlünk. Nagyon bonyolult lány. Amikor szólítjuk mindig elfordul tőlünk. Barátságtalan. A lelke elbolyongott a távolba fújó széllel. Segíteni kellene neki, hogy újra megtalálja saját magát."


Én csak szeretném megköszönni...  
OIRO Szerkesztőség  

2008.10.15.

A Vörösmarty Színház vendégkönyvében találtunk egy üzenetet, mely Ibolyának szól, s mely hihetetlen egyszerűségével és őszinteségével valószínűleg mindannyiunk érzéseit talán a legkifejezőbben tolmácsolja. Ezért - mindenki nevében, aki valaha látta Ibolya főszereplésével az Aidát - Cz.Zsófi hozzászólásával szeretnénk megköszönni Ibolyának, amit Aidaként adott nekünk.



""Én csak szeretném megköszönni!"- mondja Ormos Kati abban a bizonyos filmben és én is ezzel kezdeném.

Kedves Ibolya!

Köszönöm, hogy minden félelmed ellenére annak idején vállaltad ezt a szerepet, hogy öröm volt sírni, hogy őszintén lehetett nevetni. Köszönöm, ha néha fájt is.

Köszönöm az "Ég áld Núbia", "bonyolult élet", "oly könnyű" alatti és utáni érzéseket, az összes "JA"-t és a gúnyos mosolyokat, az őszinte, hallható fájdalmat a hangodban, a kislányos szerelmes vigyort, a „szállj fel dal"-t februárban, a "szétszakad a szívem"-et úgy, mint áprilisban, hogy májusban minden akadályozó tényező ellenére hibátlan és profi Aidát láthattam és júniusban, az utolsót. Na és persze minden egyes bohóckodást a meghajlásoknál, így volt teljes.

Négyszer ragadott ki ez a darab az embertelen valóságból, négyszer volt ugyanaz és mégis teljesen más. Egyszer sem akartam kimenni a teremből és visszacsöppenni a nagy büdös világba. Köszi!"


Megjelent a 'Casting minden' DVD-n!  
OIRO Szerkesztőség  

2008.09.26.


Örömmel értesültünk róla, hogy már kapható a boltokban a 'CASTING MINDEN' c. filmből készült DVD!

(Bővebb a kiadványról és a filmről a baloldali kis képre kattintva
található az Oláh Ibolya Múzeumban.)


Ibolya Zenedoboza - zenelejátszó!!!  
OIRO Szerkesztőség  

2008.02.17.

 

Az olahibolya.hu oldalra és ide az OIRO-ra is felkerült egy-egy zenehallgatásra csábító link, mely 'Ibolya Zenedobozához' vezet, azaz egy lejátszóhoz, melyen részletek hallgathatóak Ibolya összes - valamilyen saját vagy válogatás kiadványon megjelent - dalából! :)


Casting minden - bemutatták Ibolya első filmjét!  
OIRO Szerkesztőség  

2008.01.19.

2008. január 8-án Budapesten a Corvin Moziban bemutatták Ibolya első filmjét, - a Tímár Péter rendezésében készült - 'Casting minden' című filmet. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte, a mozi bejáratánál a kezdés előtt fél órával már óriási tömeg alakult ki. A zártkörű díszbemutatón jelen volt a szakma színe-java és sok-sok ismert ember, akiket a sajtó-média nagyszámban megjelent képviselői már az ajtóban fényképezőkkel, kamerákkal vártak és próbáltak elcsípni néhány kérdésre a vetítés előtt és után.

A filmet a mozi négy legnagyobb termében egyidőben vetítették, minden teremben a Casting két-két szereplője köszöntötte a vendégeket, és felhívta a figyelmet a filmet követő meglepetésre, melyre a mozi előcsarnokában került sor: Az aulában felállított kis színpadra Bényi Ildikó egyenként felkonferálta a film alkotóit és szereplőit egy meghajlás erejéig, majd a filmbeli énekversenyen résztvevő tehetséges fiatalok egy-egy - a filmben elhangzó, és a napokban megjelent Casting-lemezen is megtalálható - dalukkal örvendeztették meg a jelenlévőket, természetesen élőben. Sajnos Ibolya – betegsége miatt – nem énekelhetett, a film másik főszereplője, Kern András pedig egyáltalán nem tudott résztvenni a bemutatón - szintén betegség miatt.

Január 10-18-a között a Casting főszereplői és rendezője az ország több pontjára leutazott, ahol közönségtalálkozókkal egybekötött vetítéseket tartottak, így a vidékieknek is lehetőségük nyílt személyesen beszélgetni az alkotókkal.

A díszbemutatóról fotók megtekinthetők az Oláh Ibolya Múzeumban, a közönségtalálkozókról pedig szintén található pár élménybeszámoló és képek. A premier előtti és utáni napokban a sajtó és média hangos volt a Casting-filmkritikáktól, melyek többsége pozitív, de akadt pár negatív hangvételű írás is. A film kapcsán rengeteg TV interjúra hívták főkét Ibolyát és Tímár Pétert, ezek nagy része szintén megtekinthető a OIM-ban ide kattintva.

A filmet - melyet a Megasztár és Ibolya élete ihletett – január 10-e óta már bárki megnézheti a mozikban, a film dalaiból készült CD pedig kapható a boltokban. A lemezen Ibolya az 'Érints meg engem' című közös dalon kívül két számot énekel: Egyik az 'El kell, hogy engedj' másik pedig kétség kívül a film legszebb és leghatásosabb dala, a "fehérzakós", mely a 'Volt egyszer egy lány' címet viseli (eredetileg Koncz Zsuzsa dala). A dal ereje - a csodálatos előadáson túl - a szövegében rejlik, ami a főszereplő, Kati nem mindennapi történetét meséli el, mely ugyanúgy ráillik az őt megszemélyesítő Ibolyára is. A Casting-lemez részletes dallistája megtalálható itt.

A filmről és a forgatásról ízelítő és érdekességek olvashatók ide kattintva, további részletekért, a dalokért, a vicces jelenetekért, a megható képsorokért pedig indulás a moziba!





Aida-lemezt hozott a Mikulás!  
OIRO Szerkesztőség  

2007.12.06.

"Beleszerettem ebbe a darabba! A dalok gyönyörűek, a történet igazán nekem való. Annyira vágyom arra, hogy ilyen csodálatos érzéseket élhessek meg, mint amilyeneket Aida! Ebben a musicalben elmondhattam, elénekelhettem a leggyönyörűbb érzéseket! Már meséltem neked, hogy sokszor a próbákon is kicsordult a könnyem éneklés közben. Így érdemes élni, így érdemes szeretni és meghalni is, mint Aida!"


December 6-án megjelent az AIDA CD!
 A lemezt elsőként Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban - 20 % kedvezménnyel - vásárolhatták meg az érdeklődők. Sőt ezalkalomból a Vörösmarty Színház egész napos dedikálást is szervezett, ahol a színészek félóránként váltották egymást. A megjelenés napján a színházban legalább 200 db fogyott, azóta pedig már egyre több üzletben kapható a korong.

A lemezen - melyen összesen 21 dal található - mindkét szereposztás színészei énekelnek, Ibolyát 6 dalban hallhatjuk. A részletes dallista és további információk megtekintéséhez kattints a lemezborító képre!


A tiszadobi Aida  
OIRO Szerkesztőség  

2007.09.13.


     


Ibolyával Anyácska készített interjút  
OIRO Szerkesztőség  

2007.09.11.


         


A Budapesti7Nap cikke Ibolyáról és rólunk  
OIRO Szerkesztőség  

2007.08.16.


    

A cikket atasz küldte el nekünk, köszi!


Oláh Ibolya, a Táltosnő  
OIRO Szerkesztőség  

2007.03.05.


Ibolya és Szörényi Örs a vasárnapi Napkelte vendégei voltak és a 2007 nyarán induló tehetségkutató versenyről beszélgettek, amelyben Szörényi Levente-Bródy János: 'István, a király' című, immár klasszikussá vált rockoperájának 25. éves jubileumi előadássorozatára keresnek főszereplőket, egy látványos, Társulat c. televíziós tehetségkutató showműsor sorozat keretében. A riport mellett láthattuk Ibolyát a Táltosasszony szerepében, ugyanis őt kérték fel, hogy az új női szerep etalonjaként énekelje el a táltos imáját, melyet eddig mindig férfi énekelt, az 'Áldozatunk fogadjátok' című dalt.

A riport letölthető innen, csak a dalrészlet pedig elérhető ide kattintva. (További részletek a készülő tehetségkutatóról:  ITT)


Ibolya ismét Törőcsik Mari vendége volt  
OIRO Szerkesztőség  

2006.11.26.

A színészóriás igazi Oláh Ibolya-rajongó. Amikor a színésznő meghallotta ki érkezik hozzá, kamaszlányokat megszégyenítő fürgeséggel rohant a fiatal énekesnő elé.”

 
2004 novemberében láthattuk Ibolyát énekelni Törőcsik Mari szülinapi meglepetésvendégeként a Magyar Televízió 'Névshowr' című műsorában.

2005 novemberében a művésznő 70. születésnapját ünnepelte az ország a Nemzeti Színházban tartott ajándékműsorral, melyen Ibolya a 'Hamvadó cigarettavég' című dallal köszöntötte a színészóriást.

Idén, Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban láthatták együtt a szerencsésebbek a két művésznőt a színház 'Csillagok' című műsorsorozatának második előadásán. Ebben a havonta megrendezésre kerülő műsorban a magyar kulturális életben meghatározó egyéniségeket látnak vendégül: színészeket, színház- és filmrendezőket, zeneszerzőket, akik életükkel, pályájukkal példát mutatnak, mutathatnak az embereknek. A 2006. november 18-i előadás meghívott vendége a magyar színházi és filmes szakma legjelesebbje, a külföldön is ismert és elismert Törőcsik Mari volt. A másfél órás – videó bejátszásokkal színesített – beszélgetés végén pedig következett a 'Vendég vendége', Oláh Ibolya, aki ismét egy dallal valamit saját készítésű tortával kedveskedett a színésznőnek.

(A fotó a 2004-es Névshowr felvételén készült.)

Végre megnyílt az Oláh Ibolya Múzeum! - 2006.11.19.  
OIRO Szerkesztőség  

2006.11.19.

"A kandalló semmit nem ér fahasábok, gyújtóláng és melegedni vágyó kezek nélkül.."

Az Oláh Ibolya Múzeum végre megnyitotta kapuit! Az OIRO menüjéből ezideig a Múzeum kezdeményének számító Szilvert-blogba ugorhattak el a látogatók, mostantól a tényleges honlap-részbe látogathatnak. A múzeumban gyakorlatilag minden eddig fellelhető információ megtalálható Oláh Ibolyáról. Szilvert blogja - mellesleg az egyetlen tényleg sokak által látogatott élő blog Ibolyáról - továbbra is megtalálható a Linkek menüpontban Ibolyás visszapillantó néven.

(A mellékelt kép a legelső cikk a Múzeumról, mely egy évvel a tényleges nyitása előtt, 2005. november 4-én jelent meg, amikor még csak a kezdemény, az ötlet, és a név született meg.)


Unplugged műsor - nyilvános bemutató Kunbaján  
OIRO Szerkesztőség (cikk, fotók: msmester)  

2006.07.11.

Oláh Ibolya nem vállal fél-playback haknikat. Ugyanakkor felmerült az igény egy - a másfél órás rock-koncertnél rövidebb - családiasabb fellépés biztosítására. Ibolyát, zenekarát és menedzserét ez új kihívásra ösztönözte, s megszületett az UNPLUGGED műsor gondolata. Korábban a nyíregyházi Magdaleniumban tartottak egy előzetes zártkörű előadást az ott lakó gondozottaknak, majd elmélyült munka következett: a repertoár áthangszerelése akusztikus hangszerekre. S most Kunbaján (2006. szeptember 8.) nyilvánosság elé léptek az új műsorral.




Bebizonyosodott, hogy az ilyen természetű műsor kiválóan alkalmas egy minőségi környezetben, minőségi hangzás biztosításával nem feledhető élményt nyújtani az Ibolya iránt érdeklődő, az őt és zenéjét kedvelő közönségnek, ugyanakkor nem alkalmas a haknik helyettesítésére. Ibolya két lemezéből és egyéb énekelt dalaiból bőven lehet válogatni, érdemes alaposan átgondolni a műsor összeállításakor, hogy mely számok szólaljanak meg. A lemezeken megjelent olyan számok, amelyek eddig is csak Ibolya zenekarának kiváló áthangszerelési teljesítményének köszönhetik "fennmaradásukat", itt kevésbé szerencsésen szólalnak meg, hiszen ezen az előadáson "mellébeszélés nélkül", a maga meztelen, tiszta valóságában jelenik meg a zene, a dal, a hangszeres játék, az ének. Éppen ezért a zenéjében harmonikus, valamint a szövegében mély üzenetet hordozó, szép dalok az eddigiekhez képest más, új, értékes kulturális élményt, szórakozást nyújtottak - s remélhetően a jövőben is nyújtani fognak - a hallgatóságnak.


Nagykoncert a Margitszigeten vendégekkel! - sajtótájékoztató  
OIRO Szerkesztőség  

2006.05.29.


Bíró Eszter, Kandech Evelyne, Schmidt Barbara és Szűcs Norbert is fellépnek 2006. június 17-én Oláh Ibolya budapesti koncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A sok meglepetést ígérő produkció 20:30 órakor kezdődik (esőnap: másnap, azaz 18-án 20:30). Bíró Eszter a Budapest Klezmer Band énekesnője, s nem mindennapi külföldi karrier után nemrég tért vissza a magyar színpadokra (pl. Lucifer - Shaw, Az Operaház fantomja). Az ő műfaja és Ibolya stílusa között tátongó szakadék miatt különleges csemegét ígér kettejük közös - meglepetés - produkciója. Szűcs Norbert Ibolya második lemezének több dalát szerezte és hangszerelte, Kandech Evelyne és Schmidt Barbara pedig mindenki számára ismert a Megasztár 1 döntőjéből, különleges egyéniségük és tehetségük miatt esett rájuk a szervezők - és Ibolya - választása. Önálló dalaik mellett közös éneklésre is számíthatunk tőlük. A koncert elsősorban a 2. platinalemez anyagára épül, de elhangzik néhány dal az első lemezről is, s hát várhatók a meglepetések... A zenekar a koncertkörútról már jól ismert zenészekből áll majd: Locsmándi Bence (gitár), Herr Attila (basszus), Milosevits Mirkó (billentyűk) és Delov Jávor (dob). A sajtótájékoztatón ifj. Frankl Gábor - Ibolya menedzsere - elmondta, hogy már javában folynak az egyelőre nem ismert időpontban megjelenő 3. nagylemez alkotó munkái, Ibolya máris több dalt írt.


Ibolyával kezd a könnyűzenei forradalom rádiója - musicRADIO.hu  
OIRO Szerkesztőség  

2006.03.15.

 
Stílszerűen március 15-én délben kezdi meg hivatalos adását a magát a "könnyűzenei forradalom rádiójának" aposztrofáló musicRADIO.hu új webrádió.

A rádió első adásnapján délután 3 órától közel 3 órás zenei összeállítást sugároz "Oláh Ibolya Maraton" címmel. A műsorban Ibolya két éves pályafutását követhetjük nyomon az első Megasztár műsorbeli szereplésektől kezdve a második nagylemezéig. Hallhatóak lesznek a Megasztár versenyen elhangzott és kiadott dalok, az első és a második lemez teljes anyaga, a csak koncerteken játszott dalok, valamint rövid riportok és beszélgetések. 

A rádió műsorát bárki hallgathatja, aki szélessávú Internet-kapcsolattal rendelkezik. (A műsor anyagát a szerzői jogok miatt letölteni nem lehetséges. Az oldal a logóra kattintva érhető el.) A műsor bővített ismétlésére 2006. március 22-én, szerdán 9:00 órakor és 2006. március 26-án, vasárnap 17:00 órakor kerül sor.)


Koncert Szentesen, 2006.03.04. - képek kommentár nélkül  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2006.03.07.

A rock - örök. Teljesen mindegy, hogy Woodstock vagy Szentes.  Ugyanaz az érzés, ugyanaz a hangulat. Persze ott kellett hozzá Jimi Hendrix és a többiek. Itt pedig Oláh Ibolya és zenekara.



       

       

         

       


Dalkirálynő a fénypalotában - Gyöngyös, 2006.02.18.  
OIRO Szerkesztőség (cikk, fotók: msmester)  

2006.02.20.


Nincs még nevük. Illetve az egész formációt úgy harangozzák be: Oláh Ibolya és zenekara. Amelynek "frontembere" az ország sokak szerint legnagyobb énekesnője. A hangszereket pedig a legjobb zenészek közül válogatott fiúk szólaltatják meg. Ez hát az elfogadható magyarázat Ibolya fellépéseinek féléves hiányára. Egy új zenekarnak meg kell tanulnia a számokat még akkor is, ha azokat valaki más már megírta. S különösen akkor, amikor a dalokat már megjelentették lemezen, ahol sok közülük vájtfülű hallgatók elégedetlenségét váltotta ki a valódi hangszerek helyett alkalmazott gépzene túlzott használata, a hangszeres zene csaknem teljes hiánya miatt. (A néhány kivétel és Oláh Ibolya mindent elsöprő hatása miatt a lemez már platina így is.) 

      

A helyettesítő zenével illusztrált dalok most egyszerre zeneszámmá változtak, hangszeres élettel teltek meg, ahol a dalkirálynőt a zene hercegei veszik körül. Egy fényből épült utazó palotában, ahol a megszólaló hang minősége méltó megszólaltatóihoz és az elképesztő látványhoz. 

      

Tudjuk, hogy Oláh Ibolya személyisége megosztja a zenehallgatókat. Nagyon sokan szeretik, sokan rajonganak érte, s vannak akik nem tudják elfogadni. Ez utóbbiak, ha véletlenül odatévednek a Gyöngyösön indult országos koncertkörút valamelyik állomására, csak szembesülnek egy lírai dalokkal is megtűzdelt belevaló rock-koncerttel, ahol minden látványelem és élmény-anyag fellelhető, ami egy nagyszerű, egész estés produkciótól elvárható, ahol történetesen éppen a kétszeres platinalemezes Oláh Ibolya énekel, aki mellesleg tavaly augusztus 20-án médiatörténelmet írva az összes nagy csatorna képernyőjén az egész országnak elénekelte a "Magyarország" című himnikus dalt. A dalt, ami most a koncerten is elhangzik egy másik hangszeres felfogásban, melynek során egy acapella részlet teszi lehetővé, hogy az énekes hangjának lemeztelenített tisztasága megalapozatlan véleményük átgondolására késztesse a kétkedőket. 

      

Akik pedig szeretik Ibolyát biztosan eljutnak valamelyik koncertjére. Ők ott végre megnyugodhatnak: kedvencük a legjobb úton halad álmai beteljesülése felé. Ezenközben pedig minden eddigi elképzelésüket felülmúló élménnyel lesznek gazdagabbak.

A Tovább gombra kattintva Szilvert beszámolója olvasható.

Tovább...

Ibolya a Nemzetiben Törőcsik 70. szülinapján - beszámoló, képek  
OIRO Szerkesztőség  

2005.11.27.


Törőcsik Mari születésnapját a Nemzeti Színházban ünnepelte az ország. A nézőtérre bejutott szerencsések közül mindenki másként élte meg a látottakat, hallottakat. Egy közös azonban biztos volt benne: a művésznő szeretete. Most egy szemtanú - Virágh Barbara - beszámolóját olvashatjuk az eseményről (a Tovább gombra kattintva).

A rendezvényen fellépett Oláh Ibolya is, aki nemcsak a közönség, hanem a művésztársak között is osztatlan sikert aratott. A próbáról és a várakozás perceiről ifj. Frankl Gábor készített néhány felvételt.

          

Tovább...

Amire mindannyian vártunk...  
OIRO Szerkesztőség  

2005.11.12.


Megjelent Ibolya második albuma!

Az Édes méreg c. albumon 11+1 dal található (a +1 duett Roy-jal - Valamit valamiért), rajta a Magyarország című dallal, mely Ibolya elmondása szerint eddigi karrierjének csúcspontja, s mely augusztus 20-án több millió tévénéző szeme láttára 4 tévécsatornán egyidőben is elhangzott, azóta pedig hosszú hetekig vezette több rádió játszási listáját is.

Az Édes méreg című lemezben azonban az a legjobb, hogy nincs szüksége sem a Magyarország, sem a Roy & Ádámmal közösen készített Valamit valamiért húzóerejére. Pár évvel ezelőtt, egy átlagos magyar popsztárocska csont nélkül eladott volna egy középszerű albumot két ilyen jó dallal. Oláh Ibolya második lemezével viszont az a helyzet, hogy sokkal jobb, mint az első volt. Az Egy sima, egy fordított tartalmazott néhány jól elkapott szerzeményt, de túlontúl sokszínű volt. Az Édes méreg ezzel szemben egységes, igazi rocklemez. A dalok nagyrésze olyan, mintha egy külön Ibolya számára készült rockmusicalben csendülnének fel, és mint tudjuk, ez fekszik neki a legjobban.

Az albumról a címadó Édes méreg című dal készült el először. Az előző lemez két szerzője, Presser Gábor és Novák Péter mellett Szűcs Norbert, sőt az énekesnő Oláh Ibolya is dalszerzőként szerepel. Szövegíróként pedig Sztevanovity Dusán, Novák Péter, Orbán Tamás, és Csajtay Csaba közreműködött. Az album zenei rendezői: Novák Péter és Szűcs Norbert.

Megint találunk a lemezen kifejezetten Ibolya személyiségére írt, személyéről íródott dalokat is, ilyen például a Presser Gábor által jegyzett "Ibolyavirág", vagy Novák Péter szerzeménye, "A hiba".

Különlegesség még a borító-grafika, amely Vető Gábor munkája.

Az Édes méreg kiforrottabb, erőteljesebb és ütősebb lemez, mint Ibolya bemutatkozó korongja. A lemez teljes mértékben Ibolya egyéniségét tükrözi: Ibolyás, rockos és dallamos!

Lehet ezt még fokozni?


Ibolya a Magyar Rádióban - élőben hallhattuk!  
OIRO Szerkesztőség  

2005.11.06.

Végre ország-világ hallhatta!

Ma délelőtt élő műsort hallgathatott végig a Magyar Rádió zsúfolásig megtelt Márványtermében  összegyűlt közönség, s a Petőfi Rádió "Promenád" című műsorára hangoló rádióhallgatók. A Stúdió 11 zenekar vendége volt Oláh Ibolya, a műsort Tarnai Kiss László vezette. Ibolya az előzetes várakozásnak megfelelően 6 dalt énekelt, köztük a Zsüti-gálán egyszer már előadott 2 dalt, élén a "Hamvadó cigarettavég"-gel. Elhangzott 2 dal az "Egy sima, egy fordított" albumról, s a "Magyarország". A hegedűkíséretet Tóth Krisztina (a Stúdió 11 gitárosának kislánya) biztosította. S elhangzott egy Ibolyától soha azelőtt élőben nem hallható dal is: "Nem a miénk az ég".

A műsorban elhangzott dalok meghallgathatók
ide kattintva.


Médiatörténelem a Lánchíd tetjén, 2005.08.20.  
OIRO Szerkesztőség  

2005.08.20.

Egy lány - aki nem lehetett más, csak Ibolya -,”Magyarország tetején” énekelt nekünk a hazaszeretetről. Négy tévécsatorna is egyszerre közvetítette, amint Oláh Ibolya elénekelte a Magyarország című dalt a tűzijáték előtt. Ezzel a tiszadobi lány igazi médiatörténelmet írt... Ekkora tömeg előtt talán még nem is énekelt. Ám elmondása szerint a legizgalmasabb mégis a Lánchíd tetején átélt pillanatok voltak.




Tovább...

Taps és sikoly - Székesfehérvár, 2005.06.04.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2005.06.06.


Megteltek a lelátók, megtelt a nézőtér Székesfehérváron a Jégcsarnokban, a nagy sikerrel turnézó Megasztár 2 koncertjén. E több ezer ember minden fellépőt nagy szeretettel, tapssal, sikoltozással fogadott - mintha több évtizedes rajongói lemaradást próbálnának a Megasztár-forradalom óta pótolni - ez bizony zene az ő füleiknek. Az énekesek kiesési sorrendben léptek fel, így a műsor vége felé következett Tóth Gabi, aki saját száma után duettet énekelt nővérével. A vendégek a műsorrend szerint egy-egy saját dalt adtak elő, Tóth Vera dala után következett a színpadra Oláh Ibolya 'Nem kell' című dalával (óriási sikoltozás, taps), majd felkonferálta duettjükhöz ('Cosa Della Vita') Palcsó Tamást (óriási sikoltozás, taps). Csodálatosak voltak - ismét.


     

     
 

Valamit valamiért - Ibolya duettezik és klipet forgat Roy & Ádámmal  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2005.06.03.

Ma a Fészek Klubban sajtótájékoztatón mutatták be Roy & Ádám új albumát melyen Oláh Ibolya rock-duettet ad elő a szerző Kohánszky Roy-jal "Valamit valamiért" címmel. A számból klip készül, a forgatásra már hétfőn sor kerül. A rendezvényen előadták a dalt, mely a jelenlévő újságírók, fotósok, művészvendégek körében hangos sikert aratott. A szöveget nem más írta, mint Novák Péter!


        

        

      

Tovább...

Beatles-filmbe illő jelenetek Budaörsön  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2005.05.07.

Ragyogó napsütésben zsúfolásig megtelt a város főutcáján lezárt terület. Ibolyára vártak, megjelenését üdvrivalgás fogadta. Pillanatok alatt igazi rock-fesztivál hangulat kerekedett, ezernyi torok énekelt, tapsolt együtt a csillaggal.

Miért írom, hogy sztár? A műsor után rendőri védelemre volt szükség a dedikálás biztosításához, s papír, toll fogytával váltott autóval kellett valósággal "elmenekülni" a helyszínről a kedvencüket éppen csak megérinteni óhajtó, rohanó tömeg elől. Eddig nem tapasztalt, ijesztő, de mégis felemelő, filmbe illő jelenet volt ez Oláh Ibolya számára is!


   


Időutazás Ibolyával - Hamvadó cigarettavég, 2005.04.29.  
OIRO Szerkesztőség  

2005.04.29.


Az 1699 főt befogadó Nemzeti Hangversenyterem teltházzal fogadta a Zsüti-dalokat előadó színészeket, énekeseket, zenészeket a Művészetek Palotájában.

Az összekötő szövegről Szilágyi János és Fábry Sándor gondoskodott, számos Zsüti-anekdóta felelevenítésével, miközben a háttérben elhelyezett hatalmas vetítővásznon G. Dénes Györgyről készült fényképek és filmrészletek voltak láthatók. A sikernek a nézők lelkében kellőképpen megágyazott  a Bacsó Péter filmjében Karády Katalint megszemélyesítő Nagy-Kálózy Eszter egy Karády dallal. Őt követte Oláh Ibolya két dallal, másodikként a várva várt "Hamvadó cigarettavég" című slágert énekelve. Hatása leírhatatlan volt. A nézők megfeledkezve az elhunyt ünnepelt iránti tiszteletről - vagy éppen annak hódolva - figyelmen kívül hagyták a róla szóló filmbejátszást, s szűnni nem akaró vastapssal kierőszakolták Ibolya visszatérését a színpadra meghajlása és távozása után. Nem csoda, az általa keltett időutazás könnyeket csalt az elragadtatott nézők többségének szemébe...





Egy születésnap...  
OIRO Szerkesztőség  


2005.03.24.


Ma pontosan 1 éve, hogy elindult Ibolya első rajongói honlapja, az azóta már csak OIRO-ként hívott Oláh Ibolya Rajongói Oldala.

2004. március 24-én akkor még csak egy maroknyi csapat indította útjára ezt a rajongói lapot, amely rövid időn belül az Ibolya-barátok, internetes fanok egyik legfontosabb találkahelyévé vált.

Néhány hónap elteltével - mivel már rég kinőtte lila köntösét és szűkös helyét -, egy hozzá méltóbb új ruhába és saját lakásba/webcímre kellett költöztetnünk a fiatal hölgyet...

Milyen találó szó is a HON-lap. Mert ez az oldal a mi közös otthonunk, hon-unk is lett egyben. Ha magányosak voltunk, ha Ibolya nem is lehetett mindig velünk, ide betérve biztosan barátokra leltünk, vagy kedves ismeretlenek fogadtak bennünket, akikkel mindig találtunk közös témát, vagy jutottunk közös nevezőre, még ha vitáztunk is olykor.

Így alakult ki egy nagy csapat és vele együtt a „barna honlap”, Ibolya blogja és az ORIO jól együttműködő hármas egysége is.

A kezdetben még 1-2 tagot számláló OIRO szerkesztőség mára már hat aktív főből áll és sok „külső” munkatársból, akik névtelenül is rengeteg segítséget adnak a munkánkhoz, nevüket felsorolni is szinte lehetetlen lenne.

Szintén sok támogatást kaptunk a honlap üzemeltetéséhez Anyácskától, Apácskától, a hivatalos honlap szerkesztőitől, barátoktól, rajongóktól, és nem utolsó sorban Ibolyától, mely segítséget ezen az ünnepnapon is szeretnénk ismételten megköszönni mindenkinek!

Mivel közös a munka, ezért közös a születésnap is. Ezért kell együtt  elfújnunk az egy szál gyertyát az OIRO ibolyaszín tortáján. Reméljük mi, Ibolya Nagyon Nagy Csapata még sokáig együtt leszünk, és Ibolya is sokáig lesz még velünk.

Boldog születésnapot OIRO!

Tovább...

Anyácska és Ibolya Brüsszelről mesélt  
OIRO Szerkesztőség  

2005.03.05.



Brüsszeli utazásukról Anyácska és Ibolya személyesen számoltak be az OIRO és az olahibolya.hu szerkesztőségének.



Elmondásuk szerint 3 felejthetetlen napot éltek át. A repülés mindkettőjüknek különleges élményt nyújtott, Anyácska először ült repülőn életében, míg Ibolya már "beavatottnak" számít e téren. A szobor avatás és az azt követő koncert elfoglaltságain kívül összes szabadidejükben a várossal ismerkedtek, ehhez segítséget is kaptak. Az avatásról a Magyar Televízió már beszámolt, azt követően került sor a Magyar Nagykövetség dísztermében Ibolya koncertjére, ahol platinalemezéről 9 dalt adott elő. A nagyterem zsúfolásig megtelt a Brüsszelben dolgozó fiatalokkal, politikusokkal, akik pártállástól függetlenül számosan megjelentek, a termet egybe kellett nyitni az előtérrel, ahová sokan kiszorultak. Az előadást mintegy 150-en láthatták, hallhatták, köztük a szobor-avatáson is éneklő Sebestyén Márta is. Ibolya óriási sikert aratott, s közkívánatra zenei kíséret nélkül ismét előadta a "Hazám" című dalt.

 
A képeket Illésné Áncsán Aranka (Anyácska) készítette.

 

  


Hazám - a csatlakozás himnusza Brüsszelben is, 2005.03.02.  
OIRO Szerkesztőség  

2005.03.02.

Az Európai Parlament Brüsszelben két hatalmas épületből áll. A kép baloldalán látható a PHS (Paul Henry Spark) épület sok tárgyalóteremmel, melynek félgömb alakú óriástermében folynak a szavazások, jobbra pedig a 15 emeletes ASP (Antonio Spinelli) épület a parlamenti képviselők irodáival. Ez utóbbi -1 szintjén található étterem előterébe került a Magyar Országgyűlés ajándéka, a "Megtalált Európa" szobor.

Ünnepélyes felavatására ma délután 5 órakor érkezett dr. Szili Katalin (a Magyar Országgyűlés elnöke) és Josep Borrell (az Európai Parlament elnöke). Dr. Somfai Zoltán, az Országgyűlés protokoll főnöke köszöntötte a meghívottakat, majd Sebestyén Márta elénekelte a "Hazám, hazám, csendes hazám" kezdetű csángó magyar népdalt. A protokoll főnök ezután bemutatta a szobrot, dr. Szili Katalin és Josep Borrel pedig elmondták köszöntőjüket. Beszédük végeztével, mielőtt leleplezték volna a szobrot, Oláh Ibolya elénekelte a "Hazám" című dalt. Végül az avatás helyszínén fogadás zárta a rendezvényt.

Gratulálunk a csodálatos hangú Sebestyén Mártinak és Ibolykának, hogy méltó módon képviselték hazánkat e nagyszerű eseményen!


Megasztár - Aczél Gergő könyve már kapható  
OIRO Szerkesztőség  

2005.02.09.


"Én mindig is féltem, de legalábbis tartózkodtam tőle. Nem tudtam közel kerülni hozzá, bár szerettem volna. Mindig is kiszámíthatatlan volt, mint azok a zseniális focisták, akik a lehetséges tizenöt variáció közül a tizenhatodikat választják."

E szavakkal vezeti be az Oláh Ibolyáról szóló fejezetet Aczél Gergő: "Megasztár" című könyvében, mely már kapható a könyvesboltokban. A könyvből megismerhetjük az első és a mostani (!) Megasztár csaknem valamennyi szereplőjét, a döntőbe jutott versenyzőket, a zsűri tagjait, a műsorvezetőket és még sok egyebet a kulisszatitkokról.

Gergő persze magáról is vall...


Rock, hangulat, Ibolyka - A38, 2005.02.03.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2005.02.04.

Nem voltak táncosok, nem voltak vendégművészek. Ellenben három új dallal bővült a repertoár. Ibolya felszabadult hangulatban, fékezhetetlen jókedvvel lépett színpadra, s minden eddiginél forróbb hangulatú koncerttel örvendeztette meg az A38 hajóra látogató mintegy 200 fős közönséget.

A hajó színpada alkalmatlan arra, hogy táncosokkal lépjen fel Ibolya. Egyébként is, új év, új koncepció a koncertek terén is. A platina határát már jóval túllépő album anyagán túlmenően három új számot hallhattak a rajongók.


A dalok eredetije Keresztes Ildikó 1999-en megjelent első lemezén hallható. A "Nem tudod elvenni a kedvem" (S. Jordan - R. Neigher) és a "Tűnj el" (Szekeres T. - Novák P.) című számokat Ibolya még soha nem adta elő nagyobb nyilvánosság előtt, az ősrajongók azonban már halhatták tőle. E két számot most hamisítatlan rock stílusban élvezhették újra, hatására a hajó - többek véleménye szerint - mozgásnak indult. A harmadik szám, mely mindenkit meglepett, végre egy újabb blues az "Oh, Darling" óta: "Ölelj, amíg lehet" (Szekeres T. - Novák P.). Óriási sikert aratott, annak rendje s módja szerint.

        

A hangosítás kiváló volt (a berendezéseket ezúttal a hajó biztosította), s külön említést kell tennünk a világításról, amely egy kis füst segítségével valódi koncerthangulatot teremtett a kissé alulfűtött helyiségben. A koncert végén Ibolyát és zenekarát nem akarta elengedni közönsége. A többszöri visszatapsolás eredménye többszöri vad rock'n'roll lett, a forró hangulat végül igazolta az időjárás és a hajó üzemeltetőinek bölcs előrelátását a kiinduló környezeti hőmérséklet megválasztását illetően...

  


A több koncertet megjárt rajongókat is meglepetés érte, nem gondolták volna, hogy fokozni lehet a szegedi vagy a legutóbbi Merlin koncert hangulatát. Lehetett, sőt!


És még nincs vége...

Tovább...

Felejthetetlen este Veled  
OIRO Szerkesztőség  

2004.12.11.

Lehettem volna valaki más, de tudom, hogy akkor is ott lettem volna, énekeltem volna, más testben, talán más lélekben, de ugyanabban a szívben. Csodás tegnap este. 

Ez volt az a másfél óra, amikor nem tudtam eldönteni, hogy téged nézzelek, vagy csukjam be a szemem, és érezzem még jobban a zenédet. Próbáltam minél nagyobbra nyitni a szemem, minél többet beszívni belőled, hazavinni, elraktározni, mert fogalmam sincs, mikor látlak megint. És annyira boldognak tűntél. Úgy igazán. Talán rosszul láttam, de nagyon szeretném, ha nem így lenne. Sokat nevettél fent a színpadon, viccelődtél, improvizáltál. Nagyon édes voltál. De ezt nem csak én gondoltam így. Sok-sok idősebb és idős ember is énekelt, tapsolt, és nem csak a dalok végén, hanem közben is. DE mindig csak a jó helyen… Meg is jegyezted: „Ti nagyon jó közönség vagytok, komolyan. Csodálatos. Nem mindig jön ez be.” És örültem, mert örültél. 

Az persze csak a hab volt a tortán, hogy pont az én tenyerembe csaptál bele (persze kaptak még néhányan kézfogást is )…Akkor már mindegy volt, mert ennél jobb kedvem nem is lehetett volna…Ügyesek voltak a táncosok, a zenészek, Novák Peti a szokásos berobbanásos energiabomba, és persze TE.

Számomra legérdekesebb az a jelenet volt, amikor egy kis improvizáció keretében, emlékszel? , megjelentek a táncoslányok a ráadás „Nem kell” alatt. Egyszerűen frenetikus volt a hangulat, mindenki énekelt, tapsolt, és szerintem legszívesebben felállt, és táncolt volna. Mennyire igazad volt Fehérváron: ”Ezt nem lehet ülve kibírni”. Tényleg nem. Szóval bejöttek a lányok, nagyon aranyosak voltak, egy közbeékelt színházi felvonást láthattunk, nevettél, játszottál, fantasztikus volt. És persze már előtte egyszer ittál az ásványvizedből, miközben tapsot vezényeltél. Hidd el, nem esett nehezünkre… Aranyos voltál. Na és aztán az utolsó „nem kell” alatt is ittál egyet, aztán az egyik táncoslány beleépítette a koreográfiába a vizedet: „Ez minden, mit adhatok neked”- és kinyújtotta az üveget a közönség felé…Na, ezt nem kellett volna.Ugyanis biztos azt hitte, hogy az első sorban teljesen normális, konszolidált, visszafogott emberek ülnek. DE TÉVEDETT!!!!! Ugyanis közvetlenül előtte pont én ültem… Hm. Szóval komolyan vettem a dalt, és elvettem a kezéből az üveget. Ittam egyet belőle, és visszaadtam. Annyira jó volt! „Kicsit” mindannyian meglepődtetek. Megjegyzem, én is magamon. DE isteni érzés volt Veletek játszani. Ez a kis jelenet ugye már a koncert utolsó pillanatait jelezte nekünk. Sajnos.
 

Azon már meg sem lepődtem, hogy a két szokásos ráadásdal után a csodás közönség egy pillanat alatt felpattant, és mindenki –kivétel nélkül- állva tapsolt. Én még ilyet nem láttam az eddigi koncerteken. Boldog voltam. Miattad. Érted. 
Persze miután az előadás alatt is kaptál néhány alkalommal vastapsot, ez már nem volt váratlan esemény. 

DE kitartó tapsunk ellenére is sajnos véget ért az este. Most egy kicsit még jobban fájt nekem, mert nem tudom, mikor látlak megint a színpadon. Vagy nem a színpadon. Tulajdonképpen ez már teljesen mindegy. 

Még a mosdóban is megjegyezték néhányan: „Annyira jó volt, nem? Fantasztikus. A színpadra született…” Hát igen. Igazuk van. 

Sok-sok rajongó várt rád, csak hogy lássanak még egy kicsit, vagy kaphassanak egy aláírást, amelyet aztán egyetlen kincsükként őrizgetnek majd hosszú éveken keresztül. Nem tudom, érzed-e teljes valójában, de óriási hatalmad. Rengeteg ember gondol rád nap mint nap, erőt adsz neki, nevet vagy éppen sír miattad. Ez hihetetlenül fontos dolog. Te képes vagy erre. Isteni adomány. Vigyázz rá.
 
Köszönöm azt az estét. Ezt is. Azt hiszem, most már igazán tudod, mit kell csinálni, ha találkozol boldog emberekkel. Köszönöm. 

Egy boldog ember. (juditluc)

A lélek katonái  
OIRO Szerkesztőség (videó: geka)  





Érték-díj, Platinalemez, óriáskoncert - mi jöhet még? - 2004.12.04.  
OIRO Szerkesztőség  

2004.12.05.

A csúcson - Érték-díj, Platinalemez, óriáskoncert - mi jöhet még?

     


Szombat este előbb elugrott a Corinthia Grand Hotel Royalba, a Story Ötcsillag-díjak  átadásának rendezvényére, hogy átvegye a neki ítélt Érték-díjat, majd ettől felvillanyozva élete eddigi legnagyobb koncert-fellépésére sietett, ahol hatalmas nézősereg várta türelmetlenül a Millenáris Teátrumban. Nem sokkal nyolc előtt a biztonságiaknak végre megesett a szíve a hétig a szabadban fagyoskodó, majd az előcsarnokba zsúfolódott kiabáló, tapsoló közönségen, megnyitották az előadóterem kapuit, a tömeg beözönlött.

   


Néhány perccel később a halk háttérzenét felváltotta a dobok és gitárok dübörgése, s berobbant Ibolya. Ettől kezdve a nézőtéren leírhatatlan hangulat uralkodott. Ott volt majd az egész IBK és sok száz más rajongó, az eseményekre rácsodálkozó első-ibolyás néző. Ő és Novák - akin kissé furcsán mutatott a későbbiekben már megmagyarázható okból viselt öltöny, s jól fésült haj - megint elkápráztatták a közönséget. Taps, sikítás, fütty, ugra-bugrálás, éljenzés, tánc végig, az egész előadás alatt. Ahogy kell...
… Szünetképpen - egyben a koncert fénypontjaként - Geszti Margit, a BMG lemezkiadó igazgatója ünnepélyes külsőségek között átadta Ibolyának és Novák Péternek a platinalemezt, s ezúttal végre megkapta ezt a díjat Anyácska is (Illésné Áncsán Aranka), aki nyilvánvalóan az eddig elért siker egyik kovácsa. Majd folytatódott a buli, a végén szűnni nem akaró, így eredményes visszatapsolással. Oláh Ibolya - mi jöhet még?



A Merlin Torta - 2004.11.25.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2004.11.26.

Ibolyka megint vágott egy szép szeletet a magyar társadalom tortájából, a Merlinbe vonzotta, s ráhelyezte magát habnak. Csöppségek, nénik, bácsik, fiatalok sokasága töltötte meg zsúfolásig a nézőteret, az előre helyezett két sor székben pedig nagyrészt hírességek, média-vezetők foglaltak helyet. S persze ott volt a fél IBK, eleve megadva az alaphangulatot.

        

        


 

Vakítóan fehér blúzában berobbant Ibolya, jelenségével és hangjával elkápráztatta azokat, akik először látták, de a többiek sem tudták eldönteni, hogy leesett állal, döbbenten hitetlenkedjenek, hogy ezt ők tényleg élőben átélik, vagy vérük forraltával önkéntelen mozgásba lendüljenek. Azt hittük, a csodák nem ismétlődnek, Ibolya ezt a szabályt is felrúgta. Megint fergeteges sikert aratott az eddigi egyik legjobban sikerült koncertjén. Novák Péter, a táncosok és a zenészek is hozták formájukat.

        


Aki kimaradt, megnézheti vasárnap Miskolcon, ellátogathat a nagyszabásúnak ígérkező Millenáris koncertre december 4-én, de év végéig Nyugat-Magyarországon is lesznek előadások, sőt a Merlinben is még egyszer, december 29-én.


Találkozó és koncert Tiszadobon - 2004.11.12.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2004.11.20.

A debreceni és a nyíregyházi előadás közti időt Ibolya és csapata Tiszadobon töltötte. Ez kiváló alkalom volt egy jó hangulatú találkozóra az IBolyKa Baráti Kör tagjaival, valamint egy rendkívüli koncertre a kastélyban, melyre a falu apraja-nagyja eljött.

        


A koncerten először szerepelt együtt vendégként Kandech Evelyn és Novák Péter. Minthogy Ibolya is remekelt, a tiszadobi közönségnek felejthetetlen élményt nyújtottak. Az IBK-sok a háttérből szemlélték az eseményeket, mint ahogy Májló, Ibolya kiskutyája is. Azért nem kell őket félteni, mindennél jobban szórakoztak...

              


Családias hangulat Székesfehérváron - 2004.11.05.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2004.11.07.

Családias hangulatban telt a fehérvári koncert. Tán ennek is köszönhető, hogy Ibolya tegnap este elképesztően énekelt, már-már cd minőségben. Akik a helyükön tudtak maradni, azoknak is felejthetetlen pillanatokat szerzett Ibolya, viszont voltak páran, akik székeiket elhagyva átadták magukat a zene lüktetésének. Ne tévesszen meg senkit Ibolya ruhájának egyszerűsége és lezsersége, mert minden egyes hang mögött, amit kieresztett a torkán, egy dívát látott a publikum. Fantasztikus volt!

        

        


Szilvert részletes beszámolója a koncertről
(folytatáshoz katt a Tovább gombra):

Odaértünk olyan 18 óra után pár perccel, a színházterem ajtaja még zárva volt és még csak páran voltak. A bejárat előtt még lehetett jegyeket venni, nem tudom, hogy végül elfogyott-e mind, sztem igen, mert úgy láttam teltház volt, max. 1-2 hely maradt üresen, de nem biztos, lehet, hogy tele volt. Egyébként a városban én is csak egyetlen helyet láttam, ahova kiplakátolták a koncertet, pedig fehérvári vagyok. Az az egy hely pedig a helyszín volt, ami nem teljesen a városközpontban van, úgyhogy szerintem jobban is hírdethették volna. Ha nem lenne internetem, szerintem nem is tudtam volna róla, hogy lesz koncert, és szerintem sokan jártak így. A következő koncersorozathoz sztem több plakát kellene.  
   

Tovább...

Nem kell - Ibolya klipet forgat!  
OIRO Szerkesztőség  

2004.10.25.

Egy héten belül a nagyközönség is hallhatja-láthatja a debütáló album első szerzeményére, a Nem kell című számra készített videóklipet. Maga a forgatás két részből állt, a stúdiómunkát ugyanis utcai felvételek előzték meg. A sodró lendületű nótát Novák Péter jegyzi.

"Élmény volt a közös munka, Ibolya nagyon felkészülten és fegyelmezetten dolgozott. A klipforgatás érdekessége, hogy most is, akárcsak a Megasztárban, Lakatos Márk stylist segítette a munkát. Ami nem volt egyszerű, lévén éppen Prágában, egy stylist-rendezvényen tartózkodik, így telefonon 'stylingolta' Ibolyát. Természetesen nem hiányozhatott a felvételről az album zenei anyagának egyik szerzője: Novák Péter sem, aki amellett, hogy jó tanácsokkal látta el Ibolyát, a speciális fényeffektusokat nyújtó villámgép kezelését is magára vállalta." - mondta Kalmár András, a TV2 kreatív producere. (Forrás: TV2)




Oláh Ibolya naplója Anyácskától - egy szívet melengető tanulmány  
OIRO Szerkesztőség  

2004.10.14. és 11.24.

Minden eddiginél hitelesebb képet kaphatunk Ibolya életéről, sorsáról - végre tiszta forrásból: "Oláh Ibolya naplója - Anyácskától" címmel, mely 2004. októberében jelent meg a Székely és Társa Kiadó gondozásában.

„Sokszor a sírás szorongatja a torkomat, amikor énekelsz, olyan mélyről tör fel belőled a szomorúság. Nem értettem, mitől izzik benned ez az ősfájdalom. Most már tudom. Az anyatejjel szívtad magadba ott, azon a fagyos napon, a jeges kövön, az édesanyád ölében fekve” - vallja naplója lapjain a csecsemőkorától állami gondozásban nevelkedő Oláh Ibolyának a tiszadobi gyermekvárosban két évtizede élő és dolgozó Anyácska.
  

    .

A nagyérdemű máig nem hatolhatott át a titokzatos lelkű tehetség közvéleményt megosztó személyiségének védőburkán.

Tovább...

Egy sima, egy fordított - megjelent Ibolya 1. albuma!  
OIRO Szerkesztőség  

2004.10.05.


Egy sima, egy fordított - megjelent Ibolya 1. albuma!

Az "ezerarcú" jelzőnek megfelelően Ibolya ”Egy sima, egy fordított” c. első lemezén is sokfajta stílusban énekel, a punk-rocktól egészen a tangóig. Tizenhárom dal szerepel a korongon, vegyesen szerepelnek új dalok és a régi feldolgozások az albumon - egy sima, egy fordított. Az új dalok Novák Péter, a feldolgozások Presser Gábor munkái.

A lemez igazi meglepetései: Presser új dala, a ”Találjmárrám”, amit kifejezetten Ibolyának írt, valamint a ”Lélek katonái” c. dalocska, melyben Ibolya zeneszerzőként debütál. Egy, a Megasztár óta nagy sikert aratott szám - most ismét új feldolgozásban és hangszereléssel - is helyt kapott a lemezen, a Hazám.

Ibolya mesél a lemezéről... és egy kicsit magáról is...

„Olyan lemez készült, ami rólam szól, az én érzéseimet, gondolataimat közvetíti. Tulajdonképpen mintha egy tükörbe néznék: magamat látom benne. Megelevenedik eddigi életem története, jó és rossz dolgok egyaránt. A régi Presser dalokkal is azonosulni tudok, olyan zene ez, amit a magaménak érezhetek. Novák Péternek a dalokban, a dalszövegekben sikerült megfogalmaznia az érzéseimet, azt a kettősséget, amelyet magamban hordozok. Tudom, nem vagyok egyszerű eset, azt szoktam mondani, hogy egy keresztrejtvény az életem, engem nehéz megfejteni. Remélem ezzel a lemezzel kicsit megkönnyítem mindazok dolgát, akik kíváncsiak rám.”

Tovább...

Ami a sajtóból kimaradt...  
OIRO Szerkesztőség  

2004.09.19.

Beszélgetés Ibolyával:

- Mindig elsőre megtaláltad a helyed egy közösségben? Gondolom, más törvények uralkodnak az intézetben, mint a műmájerek világában.

- Az egy falka, és tényleg megvannak a törvényei. Amikor bekerültem a gettóba, volt, aki elvert, és volt, akit én vertem el. Volt, amikor kidumáltam magam. Oláh leült velük dumálni, ezen meglepődtek. Néha azt mondták: "tökös lány". Én soha nem hagytam magam, mert a kicsiket lenyelték. Elég hamar felnőttem...

Tovább...

Idő van! - A stúdiómunkálatokról...  
OIRO Szerkesztőség  

2004.09.03.

Idő van!

A Tv2 Megasztár produkciójának izgalmas felfedezettje, döntőse Oláh Ibolya lemezszerződést kötött a BMG Records magyarországi leányvállalatával.
Nem is akár milyet.


Öt év, három garantált nagylemez mindenképp a tehetség elismerésének, és az előadó iránti érzett bizalomnak a jele. Különösen fontos ez egy olyan énekesnő esetében, akinek megosztó személyisége, szókimondása, véleményvállalása általában vegyes érzelmeket váltott ki ez idáig a hallgatóságból. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: Ibolya énekelni nagyon tud.

A nagylemez

Ezért örül a művészeti vezetéssel megbízott csapat, hogy végre bejelentheti, idő van!
Elkezdődtek a lemezfelvételek.

 

Az album, a maga nemében egy egyedülálló vállalkozás. Valódi utat keres az úgynevezett fősodorban, mértékrendet az értéktelenségben. Az előadó és a kiadó nem véletlen kért fel olyan progresszív szerzőket, muzsikusokat a lemez megírására mint Novák Péter, és Presser Gábor.

Különös páros az övék. Presser összetéveszthetetlen hangvételű klasszikusai kapnak más értelmezést az LGT-és évektől napjainkig. A lemezen többek között szerepel: A szerelemnek múlnia kell; Embertelen dal; Jó estét nyár, jó estét szerelem; hogy csak Pici legismertebb nagy slágereit említsük. Presser új dalt is komponált, kifejezetten Ibolya részére. Novák csapatot épít, felkészülve a nem is olyan távoli jövőre.


A CD-nek az öt ismert és a hét ismeretlen nóta összetéveszthetetlen hangulatot kölcsönöz, szinte megelevenedik előttünk egy történet, a számokat egymásra fűző laza dramaturgiának köszönhetően.


A szerzők a lemez műfaji sokszínűségének köszönhetően minden stílus legizgalmasabb hangszereseit hívták meg dolgozni.  A dalok alapjait a Borlai Gergő vezette Europian Mantra rakta le. Lázár Zsigmond, Orosz Zoltán, Balogh Kálmán felelnek a speciális hangszerekért. Fekete Kovács Kornélnak köszönhetően egy valódi Big Band, valamint egy vonós négyes is megszólal. Közreműködnek a lemezfelvételek alatt: Cséri Zoltán, Zsömle Sándor, Babos Károly. Rengeteg fiatal tehetséges előadó!

 

(Köszönetünket fejezzük ki Ibolyának és a hivatalos honlap szerkesztőségének, hogy a kibővített cikk és a stúdióképek közlését engedélyezték.)


Oláh Ibolya, a magyar Edith Piaf vagy amit akartok  
OIRO Szerkesztőség  

2004.07.26.

A Magyar Nemzet mai számában jelent meg az alábbi interjú Ibolyával.


         


Debreceni varázslat - 2004.07.18.  
OIRO Szerkesztőség (fotók: msmester)  

2004.07.18.

Aki leruccant Debrecenbe áldani fogja döntését, és egyhamar nem felejti el ezt a napot. A MegaSztár bulik általában olyanok, amilyenek. Jók vagy rosszabbak. 
Nos, ez most jó volt. Nagyon jó. Ritkán jön össze ilyen: mindenki topon, jó a hangulat, jó a zenekar, nincsenek bakik, jó a hang, minden működik.

        

       


Mi kell még?
Igen, Oláh. 
Néhány hónap kihagyás után ismét a színpadon. 
Láthatóan sugárzik az erőtől. 
A közönség még mindig szereti: Ibolya, Ibolya... 
Mit hallunk? 
Új szám tőle, korábban Keresztes Ildikó énekelte, Novák Péter: Csak neked játszom. 
Ibolya csendet kér. Láss, vagy inkább hallj csodát: síri csönd a nézőtéren. 
Belefog. Fantasztikus. A publikum a padlón: sírnak, őrjöngenek. Ki ki vérmérséklete szerint élvezi. Leírni nem lehet a hatást, a Kislány pedig fürdik a sikerben, nagyon-nagyon boldog. Táncol, rohangál a színpadon, ugrál örömében. Persze nem is kérdés, jól énekel. Nagyon jól. Fantasztikusan. De az, amit művel, az sokkal többről szól, ez nem egyszeruen ének vagy egy előadás. 
A varázslat sikerült. A kalapból nem nyuszi került elő, hanem az, amiben mindig is reménykedtünk.

Megszületett az igazi sztár: Oláh Ibolya.
Azaz OLÁH IBOLYA originál.
Ilyen nincs, nem volt.



Következik a duett Novák Petivel. Ismerjük az előadást, szeretjük őket. A hangulat fantasztikus, a nézőtér talpon, együtt énekel velük. Szabad még Novákot Petizni? Persze azoknak, akik szeretik, mindig is Peti marad. Ma ünnepli a születésnapját. Egy Litkey Bence festményt kap a rajongóitól és szereplőktől. A festmény klassz, az ünnepelt szemmel láthatóan meghatódottan veszi át az ajándékot.

Vége a koncertnek, de legalább egy félóra eltelik, mire még mindig kissé kábán, kocsiba ülünk. Ilyen állapotban nem lehet vezetni. Lassan, nagyon lassan kissé magunkhoz térünk, indulhatunk haza.

De a varázs, az nem múlik el soha...


Csodálatos hétvége Ibolyával - 1. IBK találkozó Tiszadobon  
OIRO Szerkesztőség (cikk: msmester, fotók: szisz)  

2004.06.29.

Jónéhány Ibolya-rajongó számára sokáig emlékezetes marad e hétvége.

Az IbolyKa Baráti Kör találkozót szervezett Tiszadobra, azzal a szándékkal, hogy a klubtagok szervezetük sorsáról tárgyaljanak, megosszák egymással a különböző forrásokból származó Ibolyával kapcsolatos híreiket és – nem utolsó sorban – személyesen találkozzanak kedvencükkel. Délelőtt folyamatosan érkeztek fiatalok, idősebbek (14-től 52-ig), ki autóval, ki motorral, sokan vonattal. Elfoglalták szállásukat, majd a Gyermekváros területén található Andrássy-kastély kávézójában gyülekeztek, beszélgettek. Kora délután a rá jellemző spontán módon megjelent Ibolya, s csakhamar a rajongók gyűrűjében találta magát. Vidám, felszínes  beszélgetés kezdődött. Sokan először találkoztak szemtől-szembe Ibolyával, néhányan kérdezték, ő válaszolgatott, kisebb-nagyobb ajándékokat adtak át neki (köztük egy 19. századi mandolint, melynek a gitártól eltérő húrszerkezete hosszas viccelődésre adott okot), Majnik Laci némi bíztatásra gitárkísérettel eljátszotta két dalát. Megjelent Anyácska is, a rajongók őt is személyesen megismerhették.

 
        


A nyíregyházi mozgássérült N. Angéla megjelenése után a helyzet alapjaiban megváltozott. Felolvasta Ibolyának ez alkalomra írott versét, és átadta 11 éves sorstársa ajándékát (újságkivágásokból összeállított albumot). Ibolyka megérintve a felé áradó nyilvánvalóan önzetlen, a minden jelenlévő által érezhető, szinte kézzel fogható, őszinte ésvégtelen szeretettől meghatódott, lelkét végre kinyitotta, s hosszú, elmélyült beszélgetés kezdődött. Bepillantást engedett sorsának és érzéseinek legmélyebb bugyraiba, a legsötétebbtől a legcsillogóbbig. Angéla előzőleg felolvasott versének sorai a szemünk láttára tárgyiasultak, pedig Ibolya most nem énekelt, csak beszélt, beszélt…

Tovább...

A fekete hercegnő és az édes mostoha - Kiskegyed-cikk  
OIRO Szerkesztőség  

2004.06.17.

Az isten háta mögött, Tiszadobon található Andrássy Katinka tündérpalotája. Itt született ugyanis a “vörös grófnő”, de itt nevelkedett a fekete hercegnő is, Oláh Ibolya.

A kastélyhoz és a hercegnőhöz mindig dukál egy gonosz mostoha. Aztán a fiatal szépséghez eljön a fehér ló, meg a királyfi, csók, meg ilyesmi, aztán itt a vége, huss el véle, pont. A mostohák elő- és utóélete azonban mindig homályban marad…

Tiszadobon, a fekete hercegnő “mostoháját” Illésné Áncsán Arankának hívják, de az ország csak Anyácskának ismeri, s mindenki tudja róla, hogy a Megasztár szupersztárjának ő az édesszülőnél is édesebb szülője. A tiszadobi gyermekváros igazgatója pótolta és pótolja, ami Ibolyának sok-sok társával egyetemben nem adatott meg.

Mesebeli a kettőjük története, de eddig csak Ibolyáét ismertük meg. Most viszont betekinthetünk Anyácska életébe is.

Tovább...

Kapcsolat koncert - fellépés Sting előtt, 2004.06.05.  
OIRO Szerkesztőség (cikk: Anikó)  

2004.06.06.

Üdv mindenkinek! Nagyon megkésve, de itt a beszámoló a tegnapi koncertről. 
Tehát 1 órakor találkoztam az IBK oszlopos tagjaival a Műcsarnok teraszán. Név szerint: Szisz, Laci, Helga, BéeS, Luca, István és lehet hogy most kihagytam valakit, ha igen akkor sűrű elnézést kérek érte! Előkészítettük a terepet, megbeszéltük hogyan fognak lezajlani az előre megtervezett dolgok. 

 

                   

     

Sziszék elindultak Ibolyáért hogy elhozzák Őt ide, én Luca és István pedig elindultunk a műjégpálya bejáratához hogy találkozzunk a többiekkel. És szép sorban jöttek is az IBK tagok. Most itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: örülök hogy megismerhettelek Titeket személyesen is.

Tovább...

  

 Főoldal
 Kiadványok
 Biográfia
 PROGRAMOK
 Galéria
 Multimédia
 Fórum
 ____________
 Archívum
 Impresszum
 Kapcsolat
 ____________
 zene.hu
 Egyéb linkek



Felhasználó

Jelszó

Emlékezzen rám
Elfelejtetted a jelszavad
Katt ide a regisztrációhoz!

Melyik a kedvenc dalod Ibolya 3.lemezéről?
Ritmus
Baby
Anyának
Címlaphír
Ki a rossz, ki a jó?
Fohász
Pénzért mindent
Körtánc
Szeress testvér
A szeretők óceánja
Valami úgy hiányzik
Ki nem volt

  


63 látogató